A rózsalisztharmat: jellegzetes tünetek, védekezés

rózsalisztharmat-tünetek-kezelések

A rózsalisztharmat (Sphaerotheca pannosa var. Rosae) minden országban gyakori, úgy a kültéri rózsáknál, mind beltéren, üvegházakban és fóliasátrakban.

Tünetek. A rózsalisztharmat az egész tenyészidőben jelentkezhet a leveleken, fiatal ágakon, virágbimbókon, de akár a termésen is. A levelek mindkét oldalán szabálytalan méretű és alakú, fehér foltok jelennek meg. A gomba ivartalan szerveinek (konídiumos konidiofórok) kialakulása után a foltok porszerű állagúak lesznek. A fertőzés előrehaladtával a foltok egyre nagyobbak lesznek, és részben vagy teljesen beborítják a levelet. Ezek sárgulnak, megbarnulnak, kiszáradnak és lehullanak. A fertőzött fiatal ágakat eleinte sűrű, fehéres porszerű micéliumréteg borítja. A betegség előrehaladása során sárgás színűvé válik. Ősszel a micéliumrétegben megjelennek a kis, barna színű foltok, melyek a gomba termőtesteit (kleisztotéciumok) képviselik.

A fertőzött ágak nem fásodnak be megfelelően, így télen fagysérülés léphet fel. A fertőzött virágbimbókat gyakran porszerű réteg borítja. Ezek kisebbek maradnak, és gyakran nem nyílnak ki. Néha a fertőzött virágok kicsik és deformáltak.

A kórokozó. A Sphaerotheca pannosa var. rosae gomba ivaros termőtestek formájában marad fenn egyik évről a másikra, a rügyekben vagy az ágakon (leggyakrabban a tövisek kiindulópontjánál).

Megelőzés és védekezés. A betegség terjedésének megelőzése céljából javasolt az erős fertőzést mutató hajtások rendszeres eltávolítása (metszéssel) és égetéssel való megsemmisítése. Beltéren, fóliasátrakban és üvegházakban javasolt a gyakori szellőztetés – a légkör páratartalmának csökkentése érdekében. A vegetációs időszakban végzett kémiai védekezés jellegzetes gombaölő szerekkel javasolt.

Ajánlott termékek

Olvassa el figyelmesen és kövesse a használati útmutatót, mely minden termék cimkéjén megtalálható
×

Segítünk
növényei gondozásában

Ha még nem talált megoldást a cikkekben vagy a korábbi tanácskozásokban, indítson új beszélgetést. Szakértőink segítenek.

Új tanácskozás az adott témakörben

A rózsalisztharmat: jellegzetes tünetek, védekezés
A rózsalisztharmat: jellegzetes tünetek, védekezés

Your information:

A név legfeljebb 30 karakterből állhat. Ha szeretné átadni az Ön által tapasztalt probléma részleteit, kérjük, töltse ki a többi mezőt.

The maximum document size is 59 MB.

Hozzáadás
Segítene néhány csatolásával Képek vagy Videók legfeljebb 15 másodperc